Természet témájú versek

Karinthy Frigyes: Zivatar 1927. április 2. délután

Tavaszi felhők közt hirtelenül
Megvillant valami – cikázó harangnyelv
S a fekete ég vészharangja megkondult félperccel utána.
Egyet ütött csak
És egyet dobbant rá válaszul lélekharangom:
Vészharang, köszönöm, hogy észrevettél!
Égi szikratávíró, köszönöm, hogy szerte küldted süllyedő hajómról a S. O. S. – t!
Dörgő menny, köszönöm, hogy elordítottad magad helyettem,
Talán meghallja mégis az Isten vagy más valaki:
Én csak ember vagyok, én hiába ordítanék.

Babits Mihály: Győzelmi ének, estefelé

Nézd, úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén,
mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén.

Bucsuzik s a Dunába mártja hosszú rózsaszín evezőjét;
rózsaszin csöppeket feccsent, s visszaint ablak és mezőség.

Nézd, hogy hull a lombok árnya meszelt, rózsaszin falainkra
kékes-szürkén, gazdagon, virágosan, ingva-ringva!

Most szép a falunk, örülj neki!
Egy égi festő festette ki.

Nem is érdemes, édes, nem is érdemes énekelni:
az egész világ énekel most, és éneke győzedelmi!

Pósa Lajos: Keringélő dal

A diófát
Átölelem,
Keringélek,
Kering velem.
Diófa, diófa,
Teremj sok minden jót,
Jószagú levelet
Zörgő-börgő diót.
Jószagú levelet
Teszem a ládába,
Zörgő-börgő diót
Csíkos tarisznyámba.

Diófa levele
Mindig illatozzon,
Zörgő-börgő dió
Soha el ne fogyjon.
Bódi, Bódi bácsi,
Keringélő bácsi!
A mennyországban is
Van egy nagy diófa,
Ezüst a levele,
Arany a diója.
Szedik, szedik
Az angyalkák,

Fenyőfára
Felaggatják,
Karácsonykor
El is hozzák.
A diófát
Átölelem,
Keringélek,
Kering velem.
Bódi, Bódi bácsi,
Keringélő bácsi!
No de most már ácsi!

Sükei Károly: Mit beszélnek a’ virágok?…

Mit beszélnek a’ virágok?
Szeretném hallani.
Mit beszélnek a’ madárkák?
Szeretném hallani.
‘S a’ mint merengve hallgatom:
Egyszerre, mint aranyeső,
Mely szertehullva a’ vidéken,
A’ fák, ‘s füvekből illatot kelt –
Ugy száll szivembe édes sejtelem;
És a’ mint benne fölfakasztja
Egy édes titku szép reménynek
Megboldógitó érzetét:
Én elsohajtom nevedet,
És dalt mondok reá!

Bárd Miklós: Hová, hová?…

A novembernek éle, foga van.
A tél fenyeget a metsző szelekbe:
Mi eltámolygunk bús hajléktalan
S csak kérdezgetjük: hova, merre?
E gazdag sík módos lakót keres.
Nekünk felmondott még a nyáron,
Itt nincs számunkra lomb eresz,
Gyerünk gyerünk én édes párom.

Két fészekülő, hű öreg madár
Kiszáll az estbe hogy elvándorolna.
A borus ég, mely körül lángban áll,
Komoran néz a vándorokra.
Hová-hová?… – lehallik tört beszédük,
Teher a gond a két öreg madáron. –
Gyerünk gyerünk én édes párom.

Bezerédj Amália: Honi fák

Szelid gesztenye.

Gesztenye-fa nagyra nőhet,
Több száz esztendeig élhet,
Jó gyümölcsöt ad a fája,
Asztalos munkát deszkája.

Jegenye-fa.

Jegenye-fa hamar nő fel,
Megelégszik homokfölddel,
Törzsökéből épületre
Jó fa válik a tetőre.

Nyir-fa.

Nyír-ágból söprüt készitnek
És virgást a rosz gyermeknek;
Bort csapolnak törzséből,
Sárgát festnek leveléből.

Rekettye.

Látunk rekettye-levelet,
Szeret fája vizes helyet,
Ennek is szint van barkája,
Fonásokra jó a fája.

Mogyoró.

Mogyoró csak bokor ugyan,
De igen jó gyümölcse van.
Erdős helyen találtatik.
Rigyás fákhoz számláltatik.

Bükk-fa.

Bükk-fa szerszámot készitni
Legjobb, szinte ugy tüzelni,
Szereti a nagy erdőket,
Makkja hizlal sertéseket.

Fűz-fa.

Fűz-fa szeret vizes helyet,
Sárgát festni ad levelet;
Ágaiból, mert hajolnak,
Legjobb kosarakat fonnak.

Szil-fa.

A szil-fával jó tüzelni
Hegyen, sikon lehet lelni.
Keritésnek megnyiretik,
Szerszámfának is szeretik.

Körös-fa.

Körös-fát kertben plántálunk,
De erdőn is diszlik nálunk.
Asztalos, finom munkának,
Veszi hasznát ezen fának.

Platán.

A platán nálunk idegen,
Azért nem is diszlik könnyen
De ki ápolását érti,
Annak kertét diszesiti.

Reményik Sándor: Havasi feszület

Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Távolról a sötét fenyők:
Titoktudó konok erők
Feléje gyökeret eresztnek.
És ölelik a föld alatt.
Így rejtik el imádatuk.

Olyan szép itt és oly szabad!
Alatta kanyarog az út
És még mélyebben a patak.

Szent arcán kín – s örök remény.
A zúgó vízbe letekint, –
S mosolyg a vad patak dühén.