Bartók Lajos: Tavasszal szeretnék meghalni…

Nem az ősz hervadó, szomoru alkonyán,
Midőn csüggedt a lomb, s néma a csalogány,
S a napban láng nem ég, se földben szerelem:
De míg hő keblire virágot tűz a föld,
Mező zöldelni kezd, dalt a pacsirta költ:
Tavasszal szeretnék meghalni, kedvesem!

Mert meg kell halni, s oh! könnyen hal, ki szeret,
És mily üdv, ha tavasz csókolja le szemed!
Csak ha a hűvös ősz tör le közömbösen,
S homályos ködbe int egy hidegujju kéz,
Fagyos sír vár alant: csak e halál nehéz!
Tavasszal szeretnék meghalni, kedvesem!

Oh, van-e elmulás, mely halhatatlanabb,
Mint a sír szélin ily utolsó pillanat?
Búcsú az élettől, mely még vonz édesen,
De a természettel egyesülés viszont,
Midőn új bájt, gyönyört virágzó keble ont…
Tavasszal szeretnék meghalni, kedvesem!

Tavasszal szálljak a mosolygó sírba én,
Pihenve boldogan, mint szeretőm ölén,
S virágok verjenek gyökeret szívemen;
De lelkem szálljon a napfényes égbe fel,
Míg a pacsirta ott szerelmet énekel…
Tavasszal szeretnék meghalni, kedvesem!

De virágot ne törj, hogy tört keblemre tedd,
Csak te borulj reám, dobogjon itt szived,
Melyet elállt szivem már nem viszonz sohsem!
S egy könny hulljon reám, mint első vallomás…
Most már titkod ne féltsd, – ott nincsen árulás.
Tavasszal szeretnék meghalni, kedvesem!

Reményik Sándor: A szíveteket köszönöm

Szeretteim, emlékeztek ugye:
Egy Szívbe írtátok a nevetek
– Milyen nagyon gazdaggá tettetek –
Úgy adtátok nekem
Isten szívét, és benne magatok.
Én veletek olyan boldog vagyok.
Oly tiszták, drágák vagytok mind a ketten,
A szíveteket hogy is érdemlettem,
S hogy Veletek ilyen boldog vagyok?
A nap leszáll, hanyatlik életem,
A nap leszáll.
Kérlek, maradjatok
Ebben az emmausi éjszakában
Egymással – és velem.

1933. február

Szentjóbi Szabó László: Az emberi szeretetről

Ki szeretné az életet
Ott hol nincs ember szeretet?
Hol a síró kisdedeket
A meg görbűlt ősz fejeket
Érzés nélkűl tekíntette
A ki csak el ment mellette.
Hol a bús inség könnyein
Az izzadság vér cseppjein,
Senki nem is szánakozott,
Ez, ez a főld meg átkozott!

Mútass Uram! eggy kietlent
Hol ne lássak illy hitetlent
Mútass eggy puszta barlangot
Hol ne halljak jaj szó hangot
Jaj szót, mellyet kinja alatt
A kétségbe esés hallat.

Teleki József: Ez megesküdt szép pár…

Ez megesküdt szép pár reád az áldásom,
Sőt boldogságtokra ez tanácsadásom:
Akármit beszéljen a pap, ne higgyétek
hogy elfelejteni az esküvést vétek.
Sőt én arra kérlek, hogy felejtsétek el,
ahol szeretet van, ott egyéb lánc nem kell.
Másként is a hitlés igen gyenge kötél,
A szeretet nélkül könnyen viszi a szél,
Azért ez nálatok örök szállást végyen,
s így az esküvéstek haszontalan légyen.

Sárosi Árpád: Szived rokkáján

Mesélj, mesélj, oly szépen tudsz mesélni.
Szived rokkáján aranyszálak nőnek.
Himezd ki arcát sejtelmes jövőnek.

A boldogság ezüst falához érni,
Nem nézni vissza meddő, könnyes rögre,
Csak élni, lázban együtt, mindörökre.

Meséd, ha véget ér s az aranyszálak
Ősz alkonyán halott-fakóra válnak,
Elmulni velük ne kivánkozz!

Tovább szövöm a csonka halk meséket
Örökre élni elvezetlek téged:
A boldogság ezüst falához.