Vigasz témájú versek

Zajzoni Rab István: Ne szomorkodj, édes atyám…

Ne szomorkodj, édes atyám,
Azért, hogy én távol járok,
Lelkemet nem gátolhatják
A legtávolabb határok.
Kebeledre szárnyal lelkem,
Onnan veszi a hatalmat,
Mellyel minden inség fölött
Megnyeri a diadalmat.

Ne szomorkodj, büszke légy rám,
Holtig szerető fiadra,
Ki még a sir gyomrában sem
Hágy el téged egymagadra;
Rózsaágon, mely sirodon
Virul arany kikeletre,
Az én lelkem mint csalogány
Dalt önt hamvadt kebeledre.

Ne szomorkodj, mert hisz látjuk
Mi még egymást az életben,
Nem osztozom már sokáig
Ily hányó, vető végzetben;
Haza hozom vérrel, bajjal,
De még is kinyert kincsemet,
S őszült fürtjeidre teszem,
Zöld borostyánfüzéremet.

Pálóczi Horváth Ádám: Búsuljon a ló, elég nagy a feje

De mit töröm fejemet? hiszen nemcsak engemet érdekelnek
A gond s a sok bajok is, ily szomorún mások is énekelnek.
Alig vagyon, aki oly nagyon örülhessen,
Hogy néha ne kesergene keservesen:

Vígasztalják magokat, ha találnak társakat a szegények,
Mint fáradtan utazó s egymásra találkozó jövevények.
Könnyebb a jaj, és a sok baj fogyatkozik,
Ha sokára bús társára találkozik.

Hát ezer bajomba is, ha még ezer volna is, vígan élek.
Tudok olyat eleget, akivel még életet nem cserélek.
Félre gondok! hoppot mondok, ha sántán is,
Hopp éjfélben! hopp ebéden, s vacsorán is.

Sárosi Árpád: Mesemondók, költők, álmodók…

A pásztor-sípon sír a régi nóta,
Meghalt a kedv, a pásztor-tűz nem ég…
A mesemondók elnyűtt szövőszékén
Nem kelnek-élnek vidám, új mesék.

Köd mindenütt. Torz ének, érthetetlen.
A költők lantja egyhúru, beteg.
Elűzni bút, megváltani keservet,
Nem támad kobzon kacaj-fergeteg.

Derüt keresni élvek mámorában
Csak szines fátyol ámitás felett.
A hajnal újra ránk veri bilincsét:
A bús, kifosztott, nyügös életet.

Kiket a népnek Isten maga küldött,
Ti mesemondók, költők, álmodók
Gyujtsátok fel a tüzeket a sikon,
Arany-patakban zúgjanak a szók.

És vessetek vetést a tarlott szivbe.
Dalban-mesében élet-örömöt,
Kiket a népnek az Ur maga küldött:
Vigasztalásul, kétségek között.

Gárdonyi Géza: Gyászoló anyának

Tudom, hiába mutatok az égre,
ön csak a földre néz:
a mélybe,
ahol szívének kincse van elásva.
Tudom, nem hallgat a vígasztalásra.

De ha majd szűnik lelke vihara,
mondja ki e szót térden:
“Mi Atyánk!”
S nézzen az égre. Csillagok raja
ragyog örökös fénynyel mireánk.

S érezni fogja Isten szellemét,
érezni fején atyai kezét.

S hallani fog egy halk hangot az éjben
– Anyám ne búsulj értem!

Inczédi László: Az életről

Hosszú kínok, kurta kéjek,
Nagy küzdésre kicsi bér, —
Mégis, mégis szép az élet,
Sok gyönyörben lehet részed,
Mig utad a sirhoz ér.

Ha válladat száz gond nyomja,
Ha megcsalt is lány, barát,
Ne gondolj a sírhalomra:
Az élet megorvosolja,
A mi sebet maga vág.

Úgy tolul érzés érzésre,
Miként egy hullámra más,
Alig-alig veszed észre,
Mikor támad a sötétre
Legvakitóbb ragyogás.

Magában a fájdalomban
Van érzet, mi fölemel;
Bár szived vérezve dobban,
Mindenkor egy vigaszod van:
A tudat, hogy létezel.

Lenni! Mily hatalmas eszme!
Érzek, tudok, akarok,
Nem csak a mindenség része,
Mely beolvad az egészbe,
Magam is egész vagyok.

Ható, tevő, mint az isten,
Önmagamban egy világ, —
S volna vágyam széjjelesnem,
A rontó halált keresnem,
Hogy holt porrá gyúrjon át?

Nem, a sir nem rév nyugalma,
A hol a hajós kiköt;
Tengerárnak forgatagja,
Mely hullámit összecsapja
A széttört hajó fölött.

Czóbel Minka: Megnyugvás éneke

Tavasz ébred a világon,
Bimbó fakad száraz ágon,
Zöld levél, virág lesz rajta, –
Ha az Isten úgy akarja.

Visszajöhet régi kedved,
Embertársad megszerethet,
Orvoslás jön minden bajra –
Ha az Isten úgy akarja.

A felhőket miért nézed?
Édes boldogság a részed,
Könnytől-ázott földnek sarja, –
Ha az Isten úgy akarja.

Világos lesz élted napja,
Tiszta szíved gondolatja,
Kétség lelked már nem marja –
Ha az Isten úgy akarja.

Fáradt vagy már, – nézz az égre!
Az a nap is eljön végre:
Elringat a halál karja –
Ha az Isten úgy akarja.

Verseghy Ferenc: Lilla

Még repdes enyelgve az alkonyi szél,
‘s csókjára megrezzen a’ rózsalevél,
sír Lilla, ‘s az érre leszögzi szemét,
melly zúgva gyorsíttya előre vizét.

“Ah! így fut előllem az édes öröm,
azóta hogy búmot elhagyva nyögöm.
Megszegte az álnok! megszegte hitét;
Fillisnek eladta örökre kezét.”

Ezt mondgya zokogva, ‘s egy dombra ledűl,
hol szíve a’ szótlan keservre hevűl.
O Lyánka! mit bánod e’ csalfa’ kezét!
nem férjfi az, a’ ki megszegte hitét.

1806.

Kisfaludy Atala: Flórához

Elriasztva, megsebezve,
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.

Hozzád nem hat az irigység,
Nem hat el a rágalom,
Nálad, mint a költ? mondja:
“Mosolyog a fájdalom.”

Bájkörödben nem követi
Hideg tél a szép tavaszt,
S a bánatos kis fülmile
Hymnust zeng ott, nem panaszt.

Nálad ragyogóbb a csillag,
Mert szemed megbámulá,
S kékebb az ég, mert reméli,
Hogy te dalt mondasz reá.

A nap szelidebben küldi
Fényes sugarát feléd,
Hogy ne keljen nélkülözni
Szép szemed tekintetét.

S a kis virág megtudván, hogy
Hervadásán könyezel,
Azóta, hogy ne könyezzél,
Nálad az sem hervad el.

Szeretettel tekint le rád
Az egész nagy természet,
Ah, tégedet még a hideg
Emberi szív is szeret.

Bocsáss meg hát, hogyha sértve
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.

Kenézy Lajos: Vigasz

Messze szállsz el gondolat,
Messze kis levél!
Hol csöndes födél alatt
Bús kedveltem él.
Mondd meg néki kis levél:
Ne búsuljon ő,
Bár tudom, hogy bú nélkül
Nincsen szerető.
Sugd meg néki: mást epeszt,
Ha szíve bú-lak.
Mondd, hogy: útra ép ezért
Indítottalak.
Mondd, hogy: engem vignak úgy
Látni nem lehet,
Hogyha szívdúló hangja
Tépi keblemet.
Intsd, hogy ollyan víg legyen,
Mint még kis leány,
S tündököljön még fölé
Életszivárvány.
Tépje szét a bánatot,
Mint viráglevelt,
Mellyet a szelíd zefír,
S harmatcsók nevelt.
Mert mint a virág kedves:
Úgy e bú is az.
S bár most tépi hó keze,
Jő még szebb tavasz;
S szebb tavasz szép rózsáját
Tépi majd keze:
Mellyet Flóra bájival
Bőven hímeze.
Vagy talán azt képzeli:
Nem lát több tavaszt?
Oh ne higye, mondd neki,
Oh ne higye azt!
Lám tél dölt az őszre már,
S jő a kikelet,
Igy volt. És ez így leend
Ezredek felett…
Messze szállj hát gondolat,
Messze kis levél!
Hol csöndes födél alatt
Bús kedveltem él.